Metal Machine Music a Dürer Kertben

die krupps vigilante chant

Vasárnap este koncertre menni nem tartozik a rutinjaink közé. De azt gondolom, sokak nevében beszélek, ha azt mondom, hogy nem lenne gond megszokni, ha ez lenne az ára annak, hogy olyan élményeket éljünk át, mint például pontosan egy hónappal ezelőtt.

2014. február 16-án közel három év után visszalátogatott hozzánk ugyanis a Die Krupps, ezúttal a Chant és a Vigilante társaságában. A helyszín nagy örömömre ismét a Dürer kert volt, toplistám élén ugyanis ez a hely áll, ha koncert- és bulihelyszínekről van szó. Kezdés előtt érkeztem, így még láthattam-hallhattam a soundcheck utolsó perceit, s Ivan ‘Vigilante’ Munoz segítségére lehettem a Vigilante intrója alatt látható szöveg magyar fordításában. Jóval később, már némi alkoholos ital társaságában azon viccelődtünk, hogy gyakorlatilag bármit mondhattam volna, ő ugyanúgy felírta volna a kis kartonlapra nagybetűkkel és ugyanúgy lóbálta volna a feje felett, ahogy ezzel a szöveggel tette. (Később felidéztük azt az esetet, amikor Andy ‘Combichrist’ LaPlegua szerette volna megtudni meg sok-sok évvel ezelőtt, hogyan köszönjön majd szépen magyarul a koncertjük elején – el is hangzott másnap este a hajón aztán az ügyesen betanult “Jó estét, köcsögök!” mondat, mindenki nagy derültségére, nagy sikert aratott, na.) Én most nem voltam ilyen vicces, láttam Ivan elszántságát, hogy komolyan fontos neki, amit mondani akar, így kisebb értelmezésbeli egyeztetés után maradtunk a “bátorság ragályos” feliratnál. (Ennek is nagy sikere volt, egyébként.) A soundcheck után hamarosan megnyíltak a képzeletbeli kapuk, s szépen el is kezdett megtelni a terem. Szeretem az ilyen koncerteket, mert olyan ismerősökkel lehet összefutni, akikkel sajnos már csak ritkán van alkalom.. Miután pár percben megváltottuk a világot, aztán további pár percben megünnepeltünk egy trónörököst, majd megint pár percben messziről jöttekkel örültünk egymásnak, és sok-sok hasonló rövid epizódon túlestünk – újabb meg újabb szereplőkkel, megszólalt az elő-előzenekar, a Chant.

Bradley és Alvin nem finomkodott, belevágott a közepébe, nem kicsit energikusan, néha egy szinti és egy dob, máskor két dob felállásban. Utóbbinál olyan erőt képviseltek, hogy képtelenség volt apatikusan szemlélni őket, egyszerűen elvitt mindenkit a remek ritmus és a dinamikus előadásmód. Kicsi a bors, de erős, tartja a magyar mondás, nos, Bradley ezt abszolút bebizonyította. Imádtuk, és sokáig viccelődtünk még azzal, ahogy bemutatta magukat: We are Chant – from Texas. Nos, ha from Texas ilyen csodák jönnek, vevők vagyunk rá – ezután is!

Nem sok időnk maradt feltöltekezni, leereszteni, beszívni-kifújni – kinek mire volt szüksége -, mert hamarosan újra elsötétült a színpad, s megjelent Ivan, Anonymus maszkban, feje fölé emelve a kartonlapot a magyar szöveggel. Mint korábban írtam, sikere volt ennek a nem várt gesztusnak, s egyben megadta a Vigilante fellépésének az alaphangját is. Itt is volt erő bőven, de őt nézve dühöt, harci lendületet, szomorúságot, küzdést is láttam mindemögött. A szövegekben is visszaköszönt aztán ez a hangulat és amikor a gitáros Olivier-en felfedeztem indián vonásokat, egy kicsit egy másik idősíkba merengtem magam. Aztán arra eszméltem, hogy ők is elköszönnek és már csak percek kérdése, hogy elinduljon az igazi buli. Mert a Chant és a Vigilante is rendesen megmozgatta a közönséget, de aki már volt Die Krupps koncerten, tudja, hogy amit ők művelnek, azt nem nagyon lehet máshoz hasonlítani. Jómagam számtalanszor láttam-hallottam őket klubkoncerteken és fesztiválokon, csakis miattuk elmentünk még Bécsbe is, mert ők élőben mindent visznek és olyant adnak cserébe, amire évekig mosolyogva lehet emlékezni. Nem feltétlen a színpadi jelenlét miatt, maga a zene is olyan, hogy e stílust kedvelők pontos életmű-ismeret nélkül is tökéletes koncertélménnyel gazdagodhatnak.

Most sem volt ez másképp.. A jövőre 35 éves banda fiatalos lendülettel kezdett és hozták a megszokott pörgést egész végig. A setlist felét az akkor bő három hónapja megjelent új Die Krupps album dalai tették ki, a közönség pedig vagy nagyon jól ismerte már az új nótákat vagy őket is teljesen behúzta a koncert hangulata, a lelkesedés nem nagyon lankadt ugyanis. Jürgen pedig imádta, amit látott, mosolygott, reflektált, énekeltetett és persze néha ütötte, néha pedig fújta a különféle méretű vasakat – előbbinél a stahlofonra, utóbbinál pedig az elmaradhatatlan sípjára gondoltam, természetesen :)

A koncert végén sorra kaptuk a nagy slágereket, én pedig egyre nagyobb bajban voltam, mert valahányszor letettem a fényképezőgépet és megpróbáltam átadni magam a koncertélménynek, valami olyan történt a színpadon, ami miatt újra a kamera keresője mögött találtam magam. Miért ne fotózzuk a kedvenceinket, 5. fejezet.. :D

Azt hiszem, a többség nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy az utolsó szám után még 1-2 órát el tudtam volna viselni belőlük, de másodjára már nem jöhettek vissza.. S amíg kint a közönség az elmúlt órákat vitatta meg kisebb-nagyobb klikkekben, addig a backstage-ben is szép lassan helyreállt az élet.

A bűvös ajtó túloldalán a koncert után a legjobb lenni, ilyenkor egészen más energiák vannak a levegőben. És nyilván nem árulok el titkot azzal, hogy a megfáradt férfiemberek ilyenkor (természetesen csakis tusolás után) nagyobb valószínűséggel koncentrálódnak egy bizonyos ponton: Szandránál, a cateringben. Eddigre már ők is tudják, ezen a helyen maximum abban csalódhatnak, hogy már elfogyott abból a mennyei ételből az utolsó adag is, amire éppen a foguk fájt. De nem kell aggódni ilyenkor sem, éhesen egészen biztosan nem maradnak, sőt, megeshet az is, hogy a pult alól mégis előkerül egy picike adag mennyország. Így volt ez most is, Bradley (Chant) olyan földöntúli boldogsággal vitte a pici pohárban neki félretett paradicsomlevest, mintha folyékony arany volna és büszkén mutatta Jürgennek és Marcelnek, hogy ő milyen kiváltságos helyzetben van, neki még van lehetősége enni belőle! :) De ők sem bánkódtak egy percig sem, a névre szóló tortájukkal pillanatok alatt eltűntek a szobájukban – de előtte azért még volt egy kis fotózkodás, mert a Facebook népének is látnia kell, milyen jó dolguk is van. A kommentekből is látszik, hogy a Catering Queen elnevezés abszolút fedi a valóságot, de Jürgen személyesen is kifejezte elismerését: azt mondta, Szandra főztje az édesanyjáéra emlékeztette. Hát kell ennél nagyobb bók az ember lányának? :)

Így zajlott tehát az a február közepi vasárnap este, Budapesten, a Dürer Kertben. Visszatapsolnám :)

Köszönjük, Concerto Music!

Reports