Mera Luna – 2016. aug. 13-14.

Egy hosszú, kalandos utazás után érkeztünk meg a hildesheim-i reptérre, a Mera Luna fesztiválra.  Szombaton, a kellemes svéd techno-ra való elalvás után kellemes svéd techno-ra ébredtünk. A közönség, mint minden ilyen fesztiválon csodásan vegyes. Volt itt punk, félpucér csaj, átlag goth, és véresre sminkelt pocakos srác a teljesen „civilbe” öltözött anyukájával. Tényleg, anyának hívta, és korban is stimmelt. Vagy eléggé perverzek, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek. A viccet félretéve, nagyon szimpatikus, és halál laza volt a néni.

Az első koncert, ami kicsit is érdekelt bennünket, csak este 6 körül kezdődött. Addig megnéztük, milyen ruhákat, cipőket, egyéb kiegészítőket lehet beszerezni, sörözgettünk, és néztük a népet.  Majd jött az Apocalyptica. Hát, ők nekem még mindig a vicc kategóriába tartoznak, de élménynek nem volt rossz.

A koncertek helyszínére egy külön ellenőrzés után lehetett bemenni. Oda nem vihetsz be saját sört, vagy kaját, és a kinti konténerek helyett, amik meglepően tiszták, és kulturáltak voltak végig, bent csak toi-toiok állnak rendelkezésre. Viszont legalább vicces feliratok voltak rajtuk, pl. Utópia, vagy Unheilig autógramm-óra.

Estére jöttek az érdekesebb koncertek. Először a Die Krupps. Bent volt egy hangárban, ezért sokkal kevesebben fértek be, mint akit érdekelt volna. Őket simán kiraktam volna a nagyszínpadra – mondjuk az Unheilig helyett. A koncert nagyon jó volt, bár az elején elég halk. Ők azok, akikre mindig lehet számítani. Tele energiával, és természetesen nagyon jó számokkal. Sajnos félig-meddig egybe esett a VNV Nation-nel, de azért belőlük is láttunk egy kicsit, és ha csak ezt a másfél koncertet láthattuk volna, már akkor is megérte volna elmenni. Rengeteg ember volt a nagyszínpad előtt. A Nova című szám közben az énekes azt kérte, hogy mindenki világítson a telefonjával, és lekapcsoltatta a fényeket a színpadon. Nem tudom, hány tízezren lehettünk, de még most is ráz a hideg tőle. A következő koncertet nagyon vártuk. Még sosem láttam a Sisters of Mercy-t élőben. Most már inkább azt mondom, bárcsak ne láttam volna őket. Vagy ne most. Régen biztos volt valami tűz bennük – ilyen zenével kizárt, hogy ne lett volna – de ebből már semmit sem lehetett érezni. Se kivetítés, se duma, se lelkesítés, csak szép sorjában lenyomták a „slágereket”, mintha muszáj lenne. Az emberek fele szép lassan elszivárgott, mi tisztességből végigültük, ők tisztességből végigjátszották, egyébként albumminőségben, de nagy csalódás volt. A koncert után még bent maradtunk kicsit, de bulizni már nem nagyon volt erőnk 3-4 óra alvással a hátunk mögött. Melasz szerencsés alvó. Ő simán elaludt a svéd technóra, nekem nem sikerült. Előtte még megkérdezte, hogy ezek békák, vagy zene? Mert, ha zene, akkor tök jó. Ennyit a svéd techno-ról, de ettől függetlenül tényleg jó. Összességében azt gondolom, aznap sem aludtam többet 3 óránál. Másnap viszont fontos volt hamar felkelni, mert az egyik legérdekesebbnek ígérkező koncert 12:20-kor kezdődött. A koreográfia ugyanaz. Reggeli nutella-kolbász-paradicsom, zombifogmosás, rajzoljunk arcot magunknak. A koncert előtt kényelmesen elfogyasztottuk a reggeli sört, és időben megjelentünk a helyszínen. AGENT SIDE GRINDER – ezt csakis csupa nagybetűvel lehet leírni. A koncert több volt, mint zseniális. A ragyogó napsütés, és a korai időpont ellenére nagyon odatették magukat a srácok. Az énekes, Kristoffer Grip olyan, mintha Van Gogh reinkarnációja lenne a nyolcvanas években. Ő és az igazi svéd-szőke szintis esztétikai élménynek sem volt utolsó. A szintis ráadásul egy botot húzogatott egy fém keretre erősített fém láncszerű izén, ami a zene része, és megfelelően ipari ahhoz, hogy én nagyon szeressem. Az előző este ezennel le is pipáltatott. Délben…

A következő hihetetlen időpont 14:15, Combichrist. Ők sem azok a matiné zenészek, de ennek ellenére elég jó koncertet adtak. Az biztos, hogy a színpadi munkásoknak itt volt a legtöbb dolga. Két dobos van a zenekarban. Az egyik folyton elvesztette az egyik dobját. Egyszer konkrétan az énekes dobta arrább, mikor elé gurult. Aztán mindig visszatették neki. A két dobos fejenként kb. 35 pár dobverővel érkezhetett, így azokkal is dobálózhattak. A végén persze mind be lett szórva a közönség közé. Ha ugyanez este, sötétben történik, szerintem kétszer annyian lettünk volna, és sokkal-sokkal jobban szórakoztunk volna. De ekkor már elég magas volt a mérce.

Itt hosszabb szünet következett, amit természetesen sörözéssel töltöttünk ki. Közben ment a Beborn Beton, de értük sosem rajongtam annyira. Aztán jött az, ami miatt ezt a fesztivált választottuk idén. S.P.O.C.K. Már a beállás is vicces volt. Az pedig, hogy a németeknek nincs humora, az egyszerűen nem igaz. A beállás közepén kezdték el skandálni, hogy vissza, vissza. Ezen a koncerten volt a legtöbb szemüveges ember, és Start Trek egyenruha. Talán nem véletlen. A buli hatalmas volt, természetesen, és az énekes, Alexander Hofman a saját szövegeiken is röhögött. Olyan őszintén marhák voltak, mint ahogyan elképzeltem. Semmi sallang, mindenki élvezte, amit csinált. A show részeként Alexander elmondta, hogy most jön az a rész, hogy ez lesz az utolsó szám, de ti tapsoljatok vissza, és akkor még lesz egy pár. Úgyhogy megtettük, visszatapsoltuk őket. Az utolsó utolsó szám után pedig az egész hangár elköszönt a jellegzetes Start Trek kéztartással, és a zenekarral együtt ordítottuk az égbe: Live Long and Prosper!

Nekünk újabb szünet következett, majd este 8 körül jött az IAMX, szintén a hangárban, szintén sajnos. Mármint sajnos nem a nagyszínpadon, pedig ott is simán megállták volna a helyüket. Összességében azt mondhatom, hogy ők voltak a legprofibbak – persze azok közül, akik minket érdekeltek. Láttunk olyan zenekarokat is, akik sokkal durvább látványelemekkel léptek fel (tűzijáték, stb.) de az IAMX-nek elég volt három kivetítő, amin zseniális klipek mentek (egyébként náluk a videoklipek is nagyon komolyak), és három ember a színpadon. Az énekest sajnos nem sokat láttuk, mert nem nagyon jutottunk előre a tömegben, de a két szintis lányt igen, mert ők emelvényeken álltak. Ennyi elég is volt a hangulathoz. Ha már a délelőtt kapcsán esztétikai élményről beszéltem, hát ez a két lány szintén az volt. Ráadásul úgy ugrálták végig az egész koncertet, és tapsoltatták a közönséget, hogy ha a zene nem is lett volna olyan zseniális, mint amilyen volt, akkor is iszonyú jó hangulat lett volna. Sokáig vacilláltam, hogy vajon ez volt-e a legjobb koncert ezen a két napon, de végül a szívem az Agent Side Grinder felé húzott. Nagyon remélem, hogy még sokszor láthatom őket, és nem csak őket, természetesen.

Este még szépséges tűzzsonglőröket néztünk, aztán másnap már csak a pakolás várt, és a hazaút. Melasz még pozitív volt, rajtam már jelentkeztek a poszt-fesztivál-depresszió jelei. A vonaton hazafele én lejegyzeteltem, de volt, aki tanult már, és egy fekete csipkébe öltözött lány pulcsit kötött. El tudnék viselni ilyen hétköznapokat.

Festivals, Reports